HeLLoli_ta.

Kisgyermekként sírtam,ha elment az apukám dolgozni, ha elveszett a cicám, ha összetörték a homokozólapátomat.Féltem a sötétben,féltem a nagy gonosz kutyáktól,nem szerettem oviba járni és elbújtam az idegenek elől apukám lábai mögé. Nem számított a világegyetem, nem számított semmi, csak a kis külön világom. Már akkor sem esett jól,ha azt mondták hasonlítok a nagymamámra, aki soha nem foglalkozott velem,mert lánynak születtem. Soha nem szerettem,ha valakihez hasonlítottak, mert mindig más értékét látták bennem és nem a magamét. Mindig mást vettek például. Nem értékeltem. Engem vegyenek például,ha rólam van szó.. Ezt már 5 évesen is megmondtam a néniknek és bácsiknak,akik fél óráig nyomorgatták az arcomat,hogy "mint a mamááája."..Azóta elég sok év telt el,de még most is így gondolom.Keresztül mentem sok mindenen. 7 évig lehettem büszke rá,hogy nem csak egy "aranyos,szép lányra" tekintenek a környezetemben,hanem,mint egy olyan lányra,aki tudja mit csinál és sokra viszi még. 7 év,hosszú idő,ezalatt felnőttem,versenyeket nyertem,tagja lettem a nemzeti válogatottnak. Azonban semmi sem fenékig tejfel... Egy edzőváltás és oda egy sportkarrier. Oda egy szép jövő. Egy világtól köszöntem el,ami az életet jelentette,amiben megnyugvást találtam az otthoni aggasztó körülmények miatt. Egy csapat,akiket imádtam. Egy életcél,egy hely, egy álom. Aztán következtek a középiskolás évek. Már két évet letapostam. Kisebb-nagyobb gondokkal,de sikerült. Ezalatt az idő alatt szereztem barátokat, lehet ideiglenesen,de lehet örökre..Találtam egy szerelmet. Azt hittem rendbejönnek a dolgok, de nem így történt. A szerelem nem jelentett egyet a boldogsággal,megnyugvással,menedékkel..Viták sora,veszekedések,lelki-fizikai harcok,szócsaták,megaláztatások.Nagyon sokszor nem jött be az élet. Nagyon sokat csalódtam és nagyon sokszor kellett olyan helyzetben helyt állnom,amiben egy tizenévesnek nem kellene. Persze tudom vannak másoknak is bőven problémái,de amit én kaptam az egy életre is sok,nem 17 évre.. Most viszont alakulnak a dolgok. Újra indul a sportkarrier. Újra a lovastorna a minden. Egy új, csapat. Egy jobb közösség. A világ legjobb edzője,aki persze szigorú ha kell,de megért,segít,mindenben.. Nehéz lesz újra talpraállni,hisz 3-4 év kihagyás nem kevés idő. Újra kell tanulnom minden mozdulatot,újra meg kell tanulnom türelmesnek lenni,küzdeni,dolgozni a sikerért. De megéri,mert ismét itt a világ,amiért élek. És ígérem helyt fogok állni.Megmutatom.. A nagypapámnak,aki megtanított arra,hogy soha ne adjam fel.Hogy bármilyen nehéz is az élet mindig legyek büszke arra,amit eddig letettem az asztalra és,hogy ha végképp nem bírom,arra vannak a barátaim. Jut eszembe barátaim. Igen.. Van egy pár igaz belőlük. :) Akiket a világért nem adnék. Például a mostani csapatomat. A világ legjobb fejei. :) Meg persze egy-s más voltizsosok ott délen is... :D Vagy pár emberke a környéken.Vagy a pvgben. :) Meg akad pár szilváson is..Tehát vannak. Most kiegenyesúlyozott vagyok és boldog. Ja és nem fejeztem be.. Megmutatom a nagypapámnak.. Az öcsémnek,aki példaképként tekint rám. Az apukámnak,aki mindig büszke volt rám. Nem hagyom,hogy csalódjon.
Lehet,hogy nem vagyok tökéletes, és a családom sem az,de törekszem rá,mert még most is sírok,ha az apukám elmegy dolgozni. :(