HeLLoli_ta.

"Múló örömök sivár létünk színpadán,
mikor egy szó hallatán dobban a szív.
Sajnos vége lesz, tudjuk már a kezdetén,
túl az álmaink ködén a semmi hív.
De addig van remény, minden perc ünnepel,
hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el! "


Igen sajnos vége lesz. Legtöbbször még mielőtt bármi is elkezdődhetett volna! Attól függetlenül, hogy mi akarjuk-e. Sokszor, azért, mert hibázunk vagy nem vagyunk elég jók. Nem felelünk meg az igényeiknek. Nem vagyunk szőkék és nincsenek olyan adottságaink, mint a TV-ben végigvonuló nőknek a kifutón. Vagy csak épp nem értékelnek minket, esetleg nem nőttek még fel a feladathoz. És jóllehet ők soha nem fognak úgy szeretni senkit,mint mi.Nem is várjuk el tőlük. Csupán csak, hogy néha azt mondják mikor ránk néznek, hogy "Szép vagy Cica!:)", de sokszor egy ölelés, egy csók is elég lenne. Nem kérünk túl sokat. Csak annyit, hogy legyen egy támaszunk. Nem megfojtani akarjuk és nem elvenni az idejüket a barátaiktól. Nem kell heti 7 napot velünk tölteni és nem kell minden pillanatban telefonálni. Csak ha ráérnek, hívjanak fel,hogy "szia, nincsen kedved összefutni?:)" Nem kell ellátni,megvenni mindent, amire azt mondjuk, hogy "Úristen,de tetszik.:$" és nem kell miattunk feladniuk az életüket. Nem! Egyáltalán nem ezt kérjük. Egyszerűen csak annyit, hogy férjünk bele a hétköznapjaikba!
De ez az idő még nem jött el, még nem fogták fel, hogy nem kisajátítani akarjuk őket! Majd egyszer, ha felnőnek, észreveszik: Csak azt akarjuk, hogy szeressenek minket! :/