Azt hiszem most már be tudom határolni kik is az igaz barátaim. Ma reggel sikerült megbizonyosodnom róla, mikor lekísértem Dorcsít a Dobóba. Beszélgettünk,nevetgéltünk miközben a jeges úton egymásba kapaszkodva csúszkáltunk lefelé. Csodálatos volt ez a reggel, mert vele lehettem(tudom róla még nem írtam,de hamarosan eljön az a pillanat is!).
Mesélgetett, és én is neki. :) Aztán mikor beértünk a sulijába nagy levegőt vett és elmondta azt, amit másnak nem nagyon mert, azon okból kifolyólag, hogy majd leveszem érte a fejét. Hogy venném már?! 17 éves érett nőről van szó, nem hiszem, hogy ezért le kéne néznem esetleg haragudnom rá, mert neki már sikerült.. :) Sőt.. Büszke vagyok rá és örülök, mert mikor ránéztem reggel megkönnyebülést láttam a boldogságtól csillogó szemeiben. Tudtam, hogy akárhányszor visszaidézi magában a dolgot és lepergeti gyönyörű szemei előtt nagyon boldog. És ez nekem mindennél többet ér. Boldog!
És én is az vagyok.. :) Mert rájöttem valamire. Őszintén, nem esett olyan jól bármilyen történés,vallomás hónapok sőt talán évek óta, mint, amit ma reggel kaptam. Nem azt vallotta be mennyire szeret vagy, hogy mennyire fontos vagyok. Viszont ezt érzem. El merte mondani és ez csodálatra,tiszteletre méltó. Megbízik bennem és olyan emlékeket osztott meg velem, amivel nem sok embert tüntet ki. Igazából. Majdnem elsírtam magam a boldogástól, mert annyira összeszorult a szívem, hogy egy olyan lány, akivel annyit veszekedtünk és annyiszor tűntünk el egymás életéből hónapokra, most ezt teszi velem.
Köszönöm Ferencz Dóra, hogy a barátnőmnek mondhatlak. :) :$
Mikor ültem a 11esen, arra gondoltam, mennyire nem vettem észre a barátság fontosságát eddig. Persze, imádtam egytől egyig mindegyikőjüket.. Talán olyanokat is, akik nem érdemlik meg és csakaz én szívem fog megszakadni, ha összeveszünk vagy kiderül ő/k nem is voltak soha a barátaim. Szóval.. Nem vettem észre,nem támogattam őket úgy, ahogy kellett volna. Mindig csak az lebegett a szemem előtt,hogy Gyémánt. Nem, nem ez a jó megfogalmazás. A szerelem volt a legfontosabb. Így már jó. :) Annyira elkeseredetten küzdöttem érte és a boldogságomért, hogy nem jutott eszembe mit is jelent az a szó, barátság. Azt mondani, hogy szeretlek egy igaz barátnak sokkal többet ér, mint egy aktuális szerelemnek. Az nem minden esetben tart örökké, vagy csak épp feleslegesen hajtogatjuk: szeretlek. Néha már csak magunk nyugtatására, néha a másikéra. Sokszor kényszerből,aggodalomól,féltésből vagy kétségbeesésből. Mind mind mennyi keserűséget és szenvedést okoz. Feleslgesen tesszük ki magunkat ilyen és ehhez hasonló helyzeteknek. Mikor viszont egy barátnak mondod ki ezt a csodálatos szót, az jobb esetben örökre szól. Minderre Dorcsí ébresztett rá reggel, hogy többet kell törődnöm és foglalkoznom a barátaimmal és, hogy nem szabad a szerelemnek az első helyet bitorolnia a szívemben és értékrendemben.
Mindezt nem csak azért írtam le, mert én tanultam belőle. Azt hiszem másoknak is érdemes lenne. :) Mert egy barát, ha igazán szereted, nem azt érdemli, hogy elhanyagoljuk. Keresni kell, és várni kell rá suli után, hogy találkozhassatok. Ha hív, vedd fel a telefont és szépen beszélj vele, akármilyen rossz napod is volt. Nem ő tehet róla. értsd meg, hogy neki fontos vagy és, ha olyan helyzet adódik, hogy már nem sokáig élvezheted a társaságát nap, mint nap, akkor(ha igazán fontos és úgy érzed szerves része az életednek) tölts vele több időt! Viszont, ha nem tartod olyan fontos embernek, akkor ne adj rá okot neki, hogy azt higgye mégis az, mert megbántod, eléred, hogy lehangolt legyen a napja, a hete. Rosszul esik neki,mert ő szeret és bízik benned! Ez egy barát dolga... Kiállni a másik mellett, ha elesik felsegíteni,ha rosszra útra tér visszaterelni a jóra, ha sír zsepit adni neki, ha éhes kaját adni neki és minden minden MINDEN esetben mellette állni!!! Még akkor is ha megbántott.
Ha mindezeket elhiszed és rájössz, ki viselkedik így veled, azt barátodnak tudhatod. A többit pedig mérlegeld.:)